2008 - Kováts Adél

A RADNÓTI SZÍNHÁZ évadzáró társulati ülésén, 2008. június 9-én, CSOMÓS MARI adta át az Alapítvány pályatársakból álló kuratóriumának döntése alapján elismerésünket.

Az
IVÁNKA CSABA - DÍJAT
Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását,
KOVÁTS ADÉL
színművész nyerte el,
rendkívül magas színvonalú, elhivatott, minden műfajban különleges karizmával megformált, - tragédiában, komédiában, vígjátéki és zenés színpadi szerepekben egyaránt hiteles, színpadon, filmen, televíziós és rádiójátékok sokaságában nyújtott, - a lélek mélyrétegeit feltáró, intuitív alakításaiért, megszenvedett, emberi fedezettel megalapozott, művészi munkájának elismeréseként.

KOVÁTS ADÉL (Kapuvár, 1962. június. 18.) Jászai Mari-díjas színművész, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett operett-musical szakon. Azonnal szerződtette a Nemzeti Színház, s hamarosan a társulat egyik meghatározó fiatal művészévé vált. 1992-től egy évadon át szabadfoglalkozású színművész, 1993-tól napjainkig a Radnóti Színház társulatának tagja.

Idei díjazottunk pályájának kezdetén tehát egy társulatban dolgozott Ivánka Csabával a régi Nemzeti Színházban, akivel számos előadásban, például Romeo és Júliában, majd, a Csíksomlyói Passió és az István, a király előadásaiban, a nagyhírű várszínházi Godspell előadásában is egymás kölcsönösen nagyra becsült partnerei voltak. Ivánka Csaba őt generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartotta. Pályafutása azóta is töretlenül ível felfelé, s karizmatikus alakításaival sikerült kivívnia a közönség szeretetét és pályatársainak elismerését egyaránt.

 

Elől: Ivánka Csaba, Végh Péter, Bubik István, Kováts Adél
Hátul: Molnár Zsuzsa, Császár Angela, Murányi Tünde
Schwartz-Greene-Tebelak: Godspell - Nemzeti Színház - Várszínház - 1989.


Színpadi múltja a magyar és a világ drámairodalmának legendás szerepeiben bővelkedik. Mások mellett játszott: Sík Ferenc, Kerényi Imre, Iglódi István, Szinetár Miklós, Valló Péter, Gothár Péter, Tordy Géza, Stefano De Lucia, Deák Krisztina, Lukáts Andor rendezéseiben. Legfontosabb alakításai: JÚLIA, (Shakespeare: Romeó és Júlia), HERMIA (Shakespeare: Szentivánéji álom), MARIANN (Moliere: Tartuffe), CATHRIN (Miller: Pillantás a hídról), GIZELLA (Szörényi-Bródy: István, a király), TONYA (Paszternák: Doktor Zsivágó), ZILIA (Heltai: A néma levente), LUCIETTA (Goldoni: Csetepaté Chioggiában), FRANCIA KIRÁLYLÁNY (Kacsoh: János vitéz), LUJZA, NELLI (Bartha: Szerelem), JELENA ADREJEVNA (Csehov: Ványa bácsi), CHRISTINE (O’Neil: Amerikai Elektra), LIZZY (Darvasi László: Störr kapitány), RANYEVSZKAJA (Csehov: Cseresznyéskert), MATHILDE SPINA (Pirandello: IV. Henrik), HÖLGY (Hamavai Kornél: Castel Felice), BERTHE (Gavault-Charvay: A csodagyermek), ARMIDA (Eduardo de Filippo: Nápolyi kísértetek), THEA (Ingmar Bergman: Ritus).

 

Kováts Adél THEA szerepében
Schneider Zoltánnal - Bergman: Ritus – Radnóti Színház - 2008.


Legfontosabb filmszerepeit Mészáros Márta, Zsurzs Éva, Esztergályos Károly, Szinetár Miklós, Madaras József, Zsigmond Vilmos Deák Krisztina, Koltai Róbert, Bereményi Géza rendezéseiben alakította. Játszott a NAPLÓ SZELELMEIMNEK, NAPLÓ ANYÁMNAK, APÁMNAK, a LEÁNYVÁSÁR, a DRÁMA A VADÁSZATON, A TRÓNÖRÖKÖS, az ESZMÉLET, a MAGZAT, a KÖD, CSOCSÓ, AVAGY ÉLJEN MÁJUS ELSEJE, A HÍDEMBER, A TEMETETLEN HALOTT című filmekben.


KOVÁTS ADÉL OLDALA