2007 - Kubik Anna

A Magyar Színház évadnyitó társulati ülésén, 2007. szeptember 10-én, nyolcadik alkalommal adtuk át az Alapítvány pályatársakból álló kuratóriumának döntése alapján elismerésünket.

Az
IVÁNKA CSABA - DÍJAT
Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását,
KUBIK ANNA
színművész nyerte el,
több évtizedes, rendkívül magas színvonalú, nagy drámai erővel s különleges karizmával megformált, tragikai és komikai szerepekben egyaránt hiteles, nem egy esetben színháztörténeti jelentőségű alakításaiért, s az előadóművészet területén is felejthetetlent alkotó, elhivatott, mély műveltséggel és emberi fedezettel megalapozott művészi munkájának elismeréseként.

 

Sütő András: Advent a Hargitán
Sinkovits Imre és Kubik Anna


KUBIK ANNÁRÓL méltatói azt állítják többek között, hogy Ő az egyik legszebben beszélő magyar színésznő.

Szerencsés csillagzat alatt született, mert ezen adottsága csupán "hab a tortán" - színpadi múltja a magyar és a világ drámairodalmának legendás szerepeiben bővelkedik, melyek közül több előadás is színháztörténeti jelentőségűvé vált. Volt már JÚLIA és JÚLIA DAJKÁJA, TÜNDE, RÉKA, több száz estén át, MELINDA, - GRUSE, ELEKTRA, ELMÍRA, POLLY, - YERMA és JOHANNA, TITÁNIA, - EGÉRKE, GIZA és ILUS egyszerre Örkény István játékában, - HERMIONE, TOURVEL ELNÖKNÉ, GERTRUDIS KIRÁLYNÉ, A SZÍNÉSZNŐ, csupa nagybetűvel. Legújabb nagy sikerét az ÉDESANYA szerepében nyújtott karizmatikus alakításával aratta, Tamási Áron: Ábelének színpadi változatában.

 

Tamási Áron: Ábel
Kubik Anna és Gémes Antos


KUBIK ANNA (Ősi, 1957. január 8. Szülei: Kubik Lajos és Berki Ilona. Gyermeke: Csiszár Virág 1990.) a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1981-ben végzett Kazimír Károly és Iglódi István tanítványaként, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1991-től a Budapesti Kamaraszínház, 1993-tól a Művész Színház, majd a Thália Színház, a Thália Társaság művésze.1999-től ismét a Nemzeti Színház, majd 2000-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja. Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Magyar örökség-díj birtokosa.

Vendégművészként játszott az új Nemzeti Színház, a Kecskeméti Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Soproni Petőfi Színház előadásaiban és számos színházközi produkcióban.

A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:

ÉDESANYA (Tamási Áron: Ábel),
MAGDE (Rejtő-Schwajda: A néma revolverek városa),
Előkészületben:
KAMILLA (Szigligeti Ede: Liliomfi),


***


Kubik Anna Ivánka Csabával már pályája kezdetétől igen jó emberi és művészi kapcsolatba került. Több legendás előadásban – a Sik Ferenc rendezte Rómeó és Júliában, majd Kerényi Imre rendezéseiben, a Csiksomlyói Passió, az István, a király, a Magyar Elektra előadásaiban színészként játszottak együtt. Később Ivánka Csaba egyik nagy szakmai és közönségsikert aratatott rendezésében, Sultz Sándor: Barátaim Kannibálok című drámája előadásának egyik főszereplője volt. Tartalmas művészi együttműködésüknek, Csaba korai halála vetett véget.


KUBIK ANNA OLDALA

 

Kubik Anna oldala a Magyar Színház honlapján